A tanszéken az oktató vezetésével csaknem húsz éve folyik kutatás a Tiszántúli vadgazdálkodási egységek területén zajló fácángazdálkodásról, a vadonélő fácánok, etológiájáról és állománydinamikájáról. A tanszéken kidolgozott gyűrűzési módszerrel az ország több területén is mérték a zárttéri körülmények között felnevelt és később a vadászterületekre kiengedett fácánoknak a kibocsátó helytől történő migrációját, és a vadászterítékekben történő arányukat.

A vizsgálatok eredményei rámutattak arra, hogy az intenzív módszerekkel, zárttéren felnevelt fácánok csak kis arányban alkalmasak a természetes állomány pótlására, mivel az őszi-téli vadászatokat túlélt fácántyúkok 70%-a nem költ, és így nem vezet csibét sem tavasszal- magyarázta a szakember.

A fácánnevelések nehézségei és a vadászati hatékonyság csökkenése azt eredményezte, hogy az utóbbi húsz évben egyre kevesebb vadásztársaság foglalkozik zárttéri fácán kibocsátással. Hajdú-Bihar megyében 65 %-al Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 90%-al csökkent a mesterségesen nevelt és kibocsátott fácán állomány – tájékoztatott Szendrei László.

Sajnos a fácánállomány csökkenésében természetes tényezők is közrejátszottak az elmúlt évtizedekben. 

A megnövekedett rókaállomány, és a főként a tojásokra és csibékre veszélyt jelentő vaddisznó elszaporodása miatt, a korábban fácánban gazdag területeken alig hallunk tavasszal dürgő kakasokat.

Illusztráció – Fotó: Mark Runnacles/Getty Images

 Napjainkban különösen nagy probléma, hogy a vadászati hasznosítás nem igazodik a fácán évenkénti szaporodási sikeréhez, melyben jelentős kockázatot jelentenek az időjárási tényezők. Egy extrém csapadékos (például a 2010-es év) vagy aszályos év esetében csökkenteni kell a vadászható fácán mennyiségét, mivel ellenkező esetben a természetes törzsállományt, és így összességében a fácánállományt csökkentik folyamatosan a vadászatok révén – foglalta össze tapasztalatait Szendrei László.