A vadászati év ökológiai szempontból, szaporodástól szaporodásig, azaz március elejétől a következő év februárjának végéig tart. Lázár Attila ismertette: az 52 vadászterület éves árbevétele elérte az 1,568 milliárd forintot, a kiadások összege 1,51 milliárd forintot tett ki.
Elmondása szerint a február végén zárult vadászati év pozitív mérlege nagyrészt annak köszönhető, hogy a 2013-2014-as évben összesen 233 millió forintot fordítottak mezőgazdasági vadkárra, csaknem 120 millió forinttal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Részben a megemelt kilövések miatt, részben pedig a 2013. évi, kora tavaszi hideg időjárás következtében csökkent a vaddisznóállomány, a nagyvad így kevesebb kárt okozott a gazdáknak.
Megjegyezte, hogy ugyanakkor a terményárak is alacsonyabbak voltak, mint a korábbi években.
Egy évvel korábban (a 2012-2013-as vadászati évben) az ágazat nyeresége elérte a 126 millió forintot.
Beszámolt arról is, hogy ugyan mérséklődtek a vadkárra fordított kiadások a most zárult évben, de a bevételi oldalon jelentős mértékben - mintegy 416 millió forintról 309 millió forintra - csökkent a belföldi bérkilövések bevétele. Az ágazat lőtt vadból származó árbevétele pedig (összesen 354 millió forint) mintegy 132 millió forinttal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.
A külföldi bérkilövések nagyságrendje nem változott számottevően, a 2013-2014-es vadászati év végén 296 millió forint, míg egy évvel korábban 303 millió forint volt az ebből származó bevétel. Az enyhe tél miatt viszont kevesebbet kellett téli vadtakarmányra fordítani.
|
Az egyéb kiadások összege (amelynek nagy részét a téli takarmányozás tette ki) tavaly 233 millió forint volt, míg 2012-2013-as vadászati évben 363 millió forintot kellett hasonló célokra fordítani - mondta az osztályvezető.
Szólt arról is, hogy a nagyvadállomány jó kondícióban vészelte át a telet, így a következő szezonban várhatóan jobbak lesznek az agancssúlyok, és kedvezőbb lesz a szaporodási ráta is. A vadászati hatóság célja a nagyvadállomány (gímszarvas, vaddisznó) mérséklése, amelytől azt várják, hogy a mező- és erdőgazdálkodókra nehezedő vadkár tovább csökkenjen.
A kormányhivatal adatai szerint a megyében az elmúlt évben 5814 példánnyal csökkent a gímszarvasok száma, az északi, keleti térségekben számottevően kevesebb gímszarvas él, de összességében az állomány nem csökkent jelentősen. A kilövési terv szerint a tavalyihoz hasonlóan a következő vadászati évben is mintegy 6 ezer gímszarvas elejtését tervezik, és további 5,5 ezer őz kilövését hagyták jóvá.
A vadállománybecslés szerint mintegy 9,5 ezer példánnyal csökkent a legnagyobb károkat okozó vaddisznó állománya. Az enyhe tél miatt viszont tartani lehet a vaddisznó újbóli elszaporodásától, ezért a 2014-2015-ös vadászati évben az állomány további csökkentését, mintegy 11 ezer vaddisznó elejtését tervezik Zala megyében.
|